Az édes illatú jázmin

A horvát tengerparton járva figyeltem fel erre a cserjére, ami tele volt több száz csillag-alakú hófehér virággal. Szépségével csak illata vetekszik, amit már messziről is érezni. A fehér virágok remekül érvényesülnek a fényes sötétzöld levelek háttere előtt. Szégyen, nem szégyen, úgy döntöttem, hogy nekem ilyen kell, és a hazindulásunk előtti estén "gyógymetszést" végeztem. Itthon utánaolvasva kiderült, hogy ennek a csodának sokvirágú jázmin (jasminum polyanthum) a becsületes neve.
Gondoltam a dugványozás jó módszer lesz, ezért hazaérve előkészítettem a beszerzett hajtásokat. Kb. 10 cm-es hajtásdarabokat vágtam, az alsó leveleket eltávolítottam, majd az ágacskákat virágfölddel megtöltött cserépbe dugtam. Letakartam befőttesüveggel. Időnként, kb. hetente egyszer finoman meglocsoltam. Kezdetben a maradék levélkéi is lepotyogtak, de nem kell kétségbeesni, ez természetes. 5 hét elteltével elkezdett új leveleket hozni, ezután fokozatosan szoktattam hozzá a kevésbé páradús levegőhöz.


Nagyon hálás növény: májusban kitelepítem a kertbe (Télen nem szabad kint hagyni!) és hamarosan beindul. Napról-napra szép hosszú hajtásokat hoz, amiknek a végén július elején megjelennek az első virágok. Egészen októberig virágözön és illatfelhő borítja. Kártevő sem bántotta eddig, így permetezni sem kellet.
Teleltetése előtt vissza szoktam vágni, mert túl sok helyet foglalna el a téli szállásán.
Bátran ajánlom mindenki kertjébe, aki szereti a balzsamos illatú nyári estéket!